Bízz a kefirgombákban!

Anyu a beteg bőrömre csomó hiper-szuper cuccot szerzett. Csupa csoda szer.
És többek között kefirgombát is. Amit nem elég, hogy meg kell (kéne) ennem, ma még magamra is kellett kennem. Elég bizar volt. Az egész bőröm lángolt és feldagadt. Mire apa bíztatóan:
-Bízz a kefirgombákban! Elűzik a gyulladást.
Bíztam én, bíztam én.
A pici gombácskák ahogy rákerültek a bőrömre, megkezdték az útjukat a gyulladások felderítésére. Mentek, mentek, bandukoltak naphosszat (a bőrömön az idő gyorsabban telik sokkal). Végül nehézkes út és kemény megpróbáltatások után rátaláltak a gyulladásokra.
-Menjetek innen gyulladások. Mi vagyunk a kefirgombák, és azért jöttünk, hogy elűzzünk titeket.
-De mi nem megyünk sehova.
-De igen.
-De nem.
És azzal a gombácskák és a gyulladások hatalmas harcokba kezdtek. Ágyúk durrogtak, kardok csörrentek, lovak (azok is voltak persze) nyerítettek, puskák füstöltek és ordítottak a pici gombák a csata hevében.
Egy hétig folyt a küzdelem, de a felek nem győztek egymással. Újra és újra megütköztek, de egyik sem tudott a másikon felülkerekedni. Én igyekeztem a gombácskák utánpótlását külsőleg biztosítani, de pici szervezetem a gyulladások utánpótlásáról gondoskodott belsőleg.
Az egy hét végén a főgombácska titkos megállapodást kötött a főgyulladásocskával a békéről, és a titkos szerződés titkos záradékába belefoglalták, hogy mostantól mindkét nép együtt fog élni a bőrömön. Egymástól ugyan távol maradnak, de rólam egyik se száll le.

Hát köszönöm.

Bizalom. Bizalom. Hagyjuk mán'