Hoppá, csöppet kifogytam a sígatyámból. Nem igazán értem. Igazán nem értem.
Ha több ruha lesz rajtam, biztos jó lesz, de azért beraktam hozzá az övet... meg a hózentrógert (:)) is. Csak nem fognak kelleni. Nem jó abban síelni.
2012. január 27., péntek
2012. január 26., csütörtök
2012. január 25., szerda
Ébredés
A mai nap, azaz a tegnap elég sokat jelent pici lelkemnek.
Jó, amikor rájössz, hogy
Jó, amikor rájössz, hogy
- nem vagy egyedül
- vannak barátaid (még ha sokszor el is tűnnek egy időre)
- minden férfi hiú :) (erre is ma jöttünk ám rá)
- nem kell mindennek tartani valahová -csak az ember az, aki ha lát két pontot, akkor rögtön összeköti, hogy folyamat, abban meg ott van a fejlődés, de hé, a fejlődés végén pedig önmagát véli felfedezni (ezt nem ma tanultam, de most így fél 3-kor tudatosult bennem igazán)
- kell hogy esténként valaki azt mondja bisous.
2012. január 23., hétfő
2012. január 22., vasárnap
2012. január 21., szombat
2012. január 18., szerda
Állítsátok meg Terézanyut
Van ez a film.
Láttam már korábban is.
De ma ment a tvben, és valamiért nem kapcsoltam tovább... végignéztem.
Csöppet mást jelentett most, mint mondjuk 2 éve, amikor láttam.
Most ezt nem fogom leírni ide mégse, hogy mit is, mert 1 nem akarom 2 nem tudom.
De a végén a főhősnő (Kata) rádöbben, hogy így meg úgy kergette a szerelmet, pedig nem kellett volna, és hogy végig ott volt, és rájön, hogy ott kaszálja a füvet az ő Pétere. Benyögi, hogy bedöglött a fűnyíróm, és minden jóra fordul.
Belegondoltam, hogy nekem mért nincs egy ilyen Péterem.
Hm.
Lehet, hogy van.
Mármint lehet, hogy tudom ki. De azt hiszem nekem még nem most kell rádöbbennem.
Legelőször kiélvezem, hogy szóba állt velem egy ilyen srác. Milyen? Lásd alább. Vagyis hogy nem csak szóba állt, hanem azóta is keresi a társaságom. De mért?
Azt hittem soha többé nem beszélünk úgyse. Látni meg pff főleg nem látjuk egymást.
De lehet összefutunk 2 hét múlva. Bár nemtom hogy, ha nem haza megy, hanem Észtországba. (Tehát sehogy.)
Mindegy :)
Az egész nem számít.
Csak jó.
:)
Bisous bisous persze hogy bisous.
Vagyis izé-bises ahogy Eszti megaszondta.
Láttam már korábban is.
De ma ment a tvben, és valamiért nem kapcsoltam tovább... végignéztem.
Csöppet mást jelentett most, mint mondjuk 2 éve, amikor láttam.
Most ezt nem fogom leírni ide mégse, hogy mit is, mert 1 nem akarom 2 nem tudom.
De a végén a főhősnő (Kata) rádöbben, hogy így meg úgy kergette a szerelmet, pedig nem kellett volna, és hogy végig ott volt, és rájön, hogy ott kaszálja a füvet az ő Pétere. Benyögi, hogy bedöglött a fűnyíróm, és minden jóra fordul.
Belegondoltam, hogy nekem mért nincs egy ilyen Péterem.
Hm.
Lehet, hogy van.
Mármint lehet, hogy tudom ki. De azt hiszem nekem még nem most kell rádöbbennem.
Legelőször kiélvezem, hogy szóba állt velem egy ilyen srác. Milyen? Lásd alább. Vagyis hogy nem csak szóba állt, hanem azóta is keresi a társaságom. De mért?
Azt hittem soha többé nem beszélünk úgyse. Látni meg pff főleg nem látjuk egymást.
De lehet összefutunk 2 hét múlva. Bár nemtom hogy, ha nem haza megy, hanem Észtországba. (Tehát sehogy.)
Mindegy :)
Az egész nem számít.
Csak jó.
:)
Bisous bisous persze hogy bisous.
Vagyis izé-bises ahogy Eszti megaszondta.
2012. január 16., hétfő
2012. január 15., vasárnap
Ej-ej
Nincsenek elvárásaim, nincsenek elvárásaim...Na de ezek után hogy ne legyenek???
Nincsenek.
Csak legyen legalább olyan kedves, mint ő.
2012. január 13., péntek
Bisous...!
Tegnap/ma volt "tankörös" buli.
Jó. Ugrok a lényegre. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy az elején kezdjem. (De lehet majd megírom, mert nagyon királyságos boldogságos alkoholos móka volt.)
"Megismerkedtem" egy sráccal. Ebben nincs semmi szokatlan :P
Kiderült, hogy idegen (értsd: külföldi).
Ezen kicsit sopánkodtam. Nem volt olyan minden áron kavarhatnékom, és akkor már inkább valami magyar legény legyen.
Megtudtam, hogy francia. Erasmussal van egy fél évre... Olaszországban. Csak máig voltak Magyarországon.
No mindenesetre az első fiú, akinek megadtam a számom buliban. Sose szoktam, mert rosszul vagyok az ilyen hülye szövegektől, hogy jajj de nagyon szimpatikus vagyok, de tényleg, és igazán, és mennyire nagyon szeretne még velem találkozni, és én vagyok álmai netovábbja (hagyjukmá'), és akkor megadom a számom?
Minek? Úgyse hív fel soha. Meg minek egymást hülye szövegekkel ámítani? Jajj már. Közös vidám este, jó buli, kellemes társaság. És ha valamelyik véletlenül komolyan gondolná, akkor úgyis meg lehet találni a másikat.
No, főhősünk (mármint nem én, hanem a másik), picit sopánkodva, de kerek perec megmondta, hogy holnap (ma) megy vissza Olaszországba. Sebaj. Nem épp búslakodással telt a buli. Akkor megadom a számom? Egyszer élünk. Mit számít ez most? Meg.
Helyes döntés.
Vidám dolog reggel úgy felkelni totál másnaposan (kellően korán, hogy rögvest induljunk korcsolyázni, mert a buli nem áll meg, csak enyhül picit), hogy sms vár: <3
És csak ennyi. Nem több.
Még este küldte, de valamiért egészen reggelig nem kaptam meg.
<3
Azóta váltottunk pár sms-t.
A nevét se tudom. Csak ő az enyémet. Nem is számít.
Tündéri volt. Nagyon édes. Nagyon helyes.
És egy normális fiú, akivel nem hülyítettük egymást, csak örültünk a mának, és tovább éljük a holnapot.
Persze ő is a haverjaival volt, meg én is a sajátjaimmal, és ha elszakadtunk, akkor nyilván nem állt árván :P De amint visszamentünk, és meglátott ott hagyott csapot-papot, és jött: Hol voltál? :-*
Nem tudtunk illendően elbúcsúzni egymástól. Az egy picit szomorú. De lehet jobb így.
Azt írta (mikor már zenekaron ültem, egy borzalmas szólampróbán):
Örül, hogy megismert.
Bisous!
Jó. Ugrok a lényegre. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy az elején kezdjem. (De lehet majd megírom, mert nagyon királyságos boldogságos alkoholos móka volt.)
"Megismerkedtem" egy sráccal. Ebben nincs semmi szokatlan :P
Kiderült, hogy idegen (értsd: külföldi).
Ezen kicsit sopánkodtam. Nem volt olyan minden áron kavarhatnékom, és akkor már inkább valami magyar legény legyen.
Megtudtam, hogy francia. Erasmussal van egy fél évre... Olaszországban. Csak máig voltak Magyarországon.
No mindenesetre az első fiú, akinek megadtam a számom buliban. Sose szoktam, mert rosszul vagyok az ilyen hülye szövegektől, hogy jajj de nagyon szimpatikus vagyok, de tényleg, és igazán, és mennyire nagyon szeretne még velem találkozni, és én vagyok álmai netovábbja (hagyjukmá'), és akkor megadom a számom?
Minek? Úgyse hív fel soha. Meg minek egymást hülye szövegekkel ámítani? Jajj már. Közös vidám este, jó buli, kellemes társaság. És ha valamelyik véletlenül komolyan gondolná, akkor úgyis meg lehet találni a másikat.
No, főhősünk (mármint nem én, hanem a másik), picit sopánkodva, de kerek perec megmondta, hogy holnap (ma) megy vissza Olaszországba. Sebaj. Nem épp búslakodással telt a buli. Akkor megadom a számom? Egyszer élünk. Mit számít ez most? Meg.
Helyes döntés.
Vidám dolog reggel úgy felkelni totál másnaposan (kellően korán, hogy rögvest induljunk korcsolyázni, mert a buli nem áll meg, csak enyhül picit), hogy sms vár: <3
És csak ennyi. Nem több.
Még este küldte, de valamiért egészen reggelig nem kaptam meg.
<3
Azóta váltottunk pár sms-t.
A nevét se tudom. Csak ő az enyémet. Nem is számít.
Tündéri volt. Nagyon édes. Nagyon helyes.
És egy normális fiú, akivel nem hülyítettük egymást, csak örültünk a mának, és tovább éljük a holnapot.
Persze ő is a haverjaival volt, meg én is a sajátjaimmal, és ha elszakadtunk, akkor nyilván nem állt árván :P De amint visszamentünk, és meglátott ott hagyott csapot-papot, és jött: Hol voltál? :-*
Nem tudtunk illendően elbúcsúzni egymástól. Az egy picit szomorú. De lehet jobb így.
Azt írta (mikor már zenekaron ültem, egy borzalmas szólampróbán):
Örül, hogy megismert.
Bisous!
2012. január 11., szerda
Az Thomas Szabó
Bevtartó vizsga után Fruval bementünk a suliba -másik történet. Aztán ott végezvén elindultam megvenni A csizmát.
Jól kitaláltam, hogy kivárom, A pillanatot a suliban, és majd átmegyek a Mamutba, ami úgyis közel van az egyetemhez, ott megveszem A csizmát, még egy kicsit shoppingolok, és indulhatok is a vizsgamegtekintésre.
El is mentem a Mamutba. Kicsit féltem, hogy nem lesz meg a bolt, mert oda sosenem járok, de szerencsére gyorsan megtaláltam. Bementem. Megláttam A csizmát. Határozottan a magasba emeltem.
És vártam.
Ott álltam, és vártam, hogy hátha valamelyik eladó észreveszi, hogy én vagyok a vevő. Én, aki egy hegedűvel és táskával a vállamon állok ott a bolt közepén, és tartok egy csizmát a magasban-mint mondottam volt.
Várhatnék még most is.
No mindegy. találtam én egy eladót. Mondtam neki szépen tisztességesen, hogy akkor ebből egy 38-ast szeretnék. Perdült-fordult. Nincs, csak 2 db 36-os. Mondom az szép, hogy kettő, egy csizmával nem lehet mit kezdeni, de nekem 38-as kell. Hát hogy a Westendben... Mondom igen ám, de ott voltam tegnap (3 napja jártam ott, de ez most mindegy). Akkor az Arénában. Jó. Akkor megtenné, hogy felhívja? Persze.
Jó, elmondja, megvárja, mosolyog. Van, de sajnos csak estig tudják eltenni.
Annyi baj legyen, máris indulok.
Visszamegyek az Arénába. Gyengébbek kedvéért 10 percre van az iskolától, ahonnan elindultam.
Fel az emeletre. Be a Woodooba.
Hello. Egy fekete devergo-s bőrcsizmát elraktatok elvileg. Az nekem lesz.
*Balblabla-blablabla?* Bocsi, micsoda? Hogy a *blablabla-blablabla?* Nem értem, sajnálom. Nem tudom. Erre megmutatják. Na, ez az. Igen, *blablabla-blablabla*. Ok, biztos. Akkor felpróbálhatom? Persze, tessék. Köszi.
Felveszem. Királyságos. Mondjuk ott vissza van hajtva a szára, és így olyan cuki, de felhajtom, és máris vagááány.
Kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda.
Megveszem, kifizetem, kész.
Irány a mango.
Felpróbálom, amit még múltkor kinéztem, csak hosszú volt a sor a próbafülkékhez.
Egyszerűen borzalmas volt. Nadrágot nehéz rám kapni, mert... mert nehéz. De általában minden felső jó rám, fazontól függetlenül (persze csak elég nagy méretben), mert elég széles a mellkasom, hogy ne legyen kint semmim a legkivágottabbakból sem. Na EZ katasztrofális volt. Hát jó, szomorú.
Elindultam lefelé, és akkor rádöbbentem, hogy én bizony bemegyek a Pandorába.
Úgyis jön a szülinapom. Jó az, ha tudok valami számomra kedves kis ékszert.
Még a mangoban pont megörültem magamnak a tükörben:
Tamaris csizma. Levis nadrág. Egy szürke hosszúújjú (Intimiss), aranyos kötött kék kardigán, elöl kis masnival (Promod- mi más?), mangós táska, csudálatos fényképezőgépes nyaklánc (bijou brigitte), félig oldalra tűzött haj. Kellően konszolidált, de mégis csak olyan, akit nem néznek ki holmi Pandorából.
Leérek a bolt elé. Minden fehér. Pici üzlet. Két eladó. Vitrinek körös-körül. Elkezdem szisztematikusan végignézni. Tudom mit keresek, de hé, nézelődni jöttem, mégis csak egy ékszerbolt.
Kihagytam: tök üres az egész. A bolt egyetlen tulajdonsága, hogy drága. Nem a vevőikből élnek, az tuti.
Rosszallóan néz a két kis eladólányka. Segíthetünk valamiben? Köszönöm, először megnézegetném. Hümm.
Na jó, kész. Feladom. Elveszik az ember kedvét az élettől is, nem csak a vásárlástól. Odamegyek. Nyakláncra lehet kapni ilyen pici kapcsos medálokat (7000 Ft-tól 200000 Ft-ig), olyanból a figurásokat meg tudnák mutatni? (Mert hogy valójában semmi sem látható, mert az összes minden tálcákon van egymás alá tologatva) Mire a lányka rám néz. Picit sértett, picit kioktató hangon ennyit mond:
-Az Thomas Szabó.
Jajj, elnézést (fulladj meg)...
-Nálunk csak rácsavarósak vannak.
Ja, hogy csak rácsavarósak...
NEM TÖK MINDEGY??? ÉN VAGYOK A VEVŐ. AZ EGY SZEM VEVŐTÖK A MAI NAPRA, HÉÉÉ.! FÁJ MEGMUTATNI??!
"Az Thomas Szabó" És elsétáltam.
Bementem még a promodba vigasztalódni, de áhh.
Jól kitaláltam, hogy kivárom, A pillanatot a suliban, és majd átmegyek a Mamutba, ami úgyis közel van az egyetemhez, ott megveszem A csizmát, még egy kicsit shoppingolok, és indulhatok is a vizsgamegtekintésre.
El is mentem a Mamutba. Kicsit féltem, hogy nem lesz meg a bolt, mert oda sosenem járok, de szerencsére gyorsan megtaláltam. Bementem. Megláttam A csizmát. Határozottan a magasba emeltem.
És vártam.
Ott álltam, és vártam, hogy hátha valamelyik eladó észreveszi, hogy én vagyok a vevő. Én, aki egy hegedűvel és táskával a vállamon állok ott a bolt közepén, és tartok egy csizmát a magasban-mint mondottam volt.
Várhatnék még most is.
No mindegy. találtam én egy eladót. Mondtam neki szépen tisztességesen, hogy akkor ebből egy 38-ast szeretnék. Perdült-fordult. Nincs, csak 2 db 36-os. Mondom az szép, hogy kettő, egy csizmával nem lehet mit kezdeni, de nekem 38-as kell. Hát hogy a Westendben... Mondom igen ám, de ott voltam tegnap (3 napja jártam ott, de ez most mindegy). Akkor az Arénában. Jó. Akkor megtenné, hogy felhívja? Persze.
Jó, elmondja, megvárja, mosolyog. Van, de sajnos csak estig tudják eltenni.
Annyi baj legyen, máris indulok.
Visszamegyek az Arénába. Gyengébbek kedvéért 10 percre van az iskolától, ahonnan elindultam.
Fel az emeletre. Be a Woodooba.
Hello. Egy fekete devergo-s bőrcsizmát elraktatok elvileg. Az nekem lesz.
*Balblabla-blablabla?* Bocsi, micsoda? Hogy a *blablabla-blablabla?* Nem értem, sajnálom. Nem tudom. Erre megmutatják. Na, ez az. Igen, *blablabla-blablabla*. Ok, biztos. Akkor felpróbálhatom? Persze, tessék. Köszi.
Felveszem. Királyságos. Mondjuk ott vissza van hajtva a szára, és így olyan cuki, de felhajtom, és máris vagááány.
Kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda.
Megveszem, kifizetem, kész.
Irány a mango.
Felpróbálom, amit még múltkor kinéztem, csak hosszú volt a sor a próbafülkékhez.
Egyszerűen borzalmas volt. Nadrágot nehéz rám kapni, mert... mert nehéz. De általában minden felső jó rám, fazontól függetlenül (persze csak elég nagy méretben), mert elég széles a mellkasom, hogy ne legyen kint semmim a legkivágottabbakból sem. Na EZ katasztrofális volt. Hát jó, szomorú.
Elindultam lefelé, és akkor rádöbbentem, hogy én bizony bemegyek a Pandorába.
Úgyis jön a szülinapom. Jó az, ha tudok valami számomra kedves kis ékszert.
Még a mangoban pont megörültem magamnak a tükörben:
Tamaris csizma. Levis nadrág. Egy szürke hosszúújjú (Intimiss), aranyos kötött kék kardigán, elöl kis masnival (Promod- mi más?), mangós táska, csudálatos fényképezőgépes nyaklánc (bijou brigitte), félig oldalra tűzött haj. Kellően konszolidált, de mégis csak olyan, akit nem néznek ki holmi Pandorából.
Leérek a bolt elé. Minden fehér. Pici üzlet. Két eladó. Vitrinek körös-körül. Elkezdem szisztematikusan végignézni. Tudom mit keresek, de hé, nézelődni jöttem, mégis csak egy ékszerbolt.
Kihagytam: tök üres az egész. A bolt egyetlen tulajdonsága, hogy drága. Nem a vevőikből élnek, az tuti.
Rosszallóan néz a két kis eladólányka. Segíthetünk valamiben? Köszönöm, először megnézegetném. Hümm.
Na jó, kész. Feladom. Elveszik az ember kedvét az élettől is, nem csak a vásárlástól. Odamegyek. Nyakláncra lehet kapni ilyen pici kapcsos medálokat (7000 Ft-tól 200000 Ft-ig), olyanból a figurásokat meg tudnák mutatni? (Mert hogy valójában semmi sem látható, mert az összes minden tálcákon van egymás alá tologatva) Mire a lányka rám néz. Picit sértett, picit kioktató hangon ennyit mond:
-Az Thomas Szabó.
Jajj, elnézést (fulladj meg)...
-Nálunk csak rácsavarósak vannak.
Ja, hogy csak rácsavarósak...
NEM TÖK MINDEGY??? ÉN VAGYOK A VEVŐ. AZ EGY SZEM VEVŐTÖK A MAI NAPRA, HÉÉÉ.! FÁJ MEGMUTATNI??!
"Az Thomas Szabó" És elsétáltam.
Bementem még a promodba vigasztalódni, de áhh.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)