Mosoly

Csak önző dolognak érzem, főleg így Öcsi szülinapja előtt. Pedig miből állna?
De valahogy mindig önzőnek éreztem azokat, akik időnek előtte elmennek, nem is törődve azokkal, akiket maguk után hagynak. Persze, ha nincs senki, az más. De engem öcsi azért szeret azt hiszem. Remélem. Azt hiszem, hogy remélem.
Valahogy ahogy a tükörbe néztem, aki visszanézett már nem itt járt. A tükör másik oldalán. Idegen volt nagyon. Hozzá kell tennem, egy picit rosszabbul nézek ki, mint egy vizihulla. És picit rosszabbul is érzem magam annál. Bár őszintén megvallvan nem tudom hogyan érezhet egy vizihulla. Gondolom mikor már meghallt, akkor sehogy. Előtte meg jujj. Nem lehet jó vízbe fúlni. Az ember feje elkékül, szenved. Ezt képzelem el a legborzalmasabb elmúlásnak. Senkinek se kívánom.
A legkevésbé önző dolog talán elaludni. Főleg, ha még mosolyt is produkál az illető. Bár a mosoly lehet galádság, sőt sértő. Hm. Pasz. De jó lenne most elaludni. MÉLYEN. Jó mélyen. Mosollyal, vagy mosoly nélkűl, mindegy, csak hosszú időre.