Iskolában

Mostanában mindig olyan furcsa érzések kerítenek hatalmukba, amikor egyedül üldögélek a folyosón - mint most is.
Egyfelöl gyűlölöm az egészet. Utálom.
Másfelöl meg itt van ez az istvános szellem. És tényleg létezik. Nem csak az ajtókat csapkodja. Köztünk van, és keményen ügyködik. És egy istvános sem tagadhatja le, egyszerűen aki istvános volt, istvános marad. Annyira máshogy viselkedünk mi.
Én konkonkrétan istvánosnak születtem. Nincs mit tenni.

Szóval a folyosón ültem, és rá kellett jönnöm, hogy lehet, mi elmegyünk, de az élet menni fog tovább. Az emberek (mint olyan) már most nem létezőnek titulálnak minket. Ők már végzősök, veszett ügy. Idénre nem maradt, csak 12-es barátom. Mind a fiatalabbak, mind az idősebbek eltűntek. Lehet, nem is baj. Ennyi időt még sose töltöttem más emberekkel lopva az időt tanulás és mindenegyéb helyett. Szóval így magunkban is elvagyunk.

Na, hegedű órám van, de majd este befejezem ezt a bejegyzést, mert érdemes.