Ennyi volt

Az egy dolog, hogy én nem érzem a saját korlátaimat. De hogy mások se az enyémet.
Nekem most annyi. Vagy ennyi.
Egyszerűen nem megy tovább.
Pici gyerekek abacusát magára hagytam. Elolvastam Fru blogját. Petráén is körülnézek. Letöltök zenéket Artúr boxából, mert holnapra kell valami, és magamnak keresni már úgy sincs időm, az övéből meg eddig 10-ből 10 szám olyan volt, amit kb. egész héten hallgattam (a nélkül hogy tudtam volna ez van nála fönt...pfff). Gyújtok egy gyertyát magam emlékére. Eldőlök a szobám közepén. És nem küzdök az amúgy is piszokul erős gravitáció ellen. Úgy maradok.

Hogy ki fogja kijavítani, begépelni a feladatokat, bepakolni a dolgaimat, megsütni némi sütikét, megmosni a hajamat, megtanulni a föcit a holnapi tz-re... majd más. Valaki?
Kész. Ennyi.