Szóval eljött az a bizonyos utolsó nap Franciaországban is, mert majd jőni fog, ha jőni kell egy új kor... Hát eljött.
Élményekkel gazdag lelkünkkel, honvágytól zakatoló szívünkkel, a picit rettegő elménkkel kint ültünk a folyosón, és vártunk.
Vártunk.
És vártunk.
Lényegében értelmetlenül. No de mindegy. Jó volt ott ülni és várni.
De hogy az üldögélést mégis megtörjük valamivel, elkezdtünk a környéken flangálni: apartmanból ki, buszra fel, boltba le, buszra vissza, várakozóba át, boltba le, buszra vissza, apartmanba be...
És ekkor hangzott el A mondat... Mármint hogy LE? De olyan rémülten, megszeppenten és erős csodálkozások közepette... Mármint hogy LE?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése