Már most sem emlékszem pontosan mi is volt, hogy is volt. De arra emlékszem, hogy szép napom volt. És az ilyen szép napokat jobb leírni. A hang elszáll, az írás megmarad.
Emlékszem, hogy reggel görcsben állt a gyomrom, ugyanis az érettségi jelentkezéseknek beküldési határideje aznap volt, és én nem tudtam beadni addig, mert beteg voltam (ezzel gondolom nem mondtam újat). Eljátszottam a gondolattal, hogy nem érettségizem...de nem tetszett annyira.
Aztán persze megoldódott.
Tegnap minden megoldódott. Mintha reggeltől fogva vonzottam volna a szerencsét.
Emlékszem, hogy a WC-ben egy kiscsaj lazán belenyúlt a táskámba, kivette a 10-es csomag zsepimet, elvett belőle kettőt, majd a többit visszadobta. Emlékszem, hogy ezen jót nevettünk utána a többiekkel. Valószínűleg azért, mert mind éreztük, hogy szánalmas.
Aztán anyu itthon csak ennyit mondott:
-És ha pénze nem lett volna?
És valóban. A hetedikesek lazán turkálnak mások táskájában, a 12-es évfolyamtársaink meg bemennek a szekrényünkbe, kiveszik a könyveket, amikre szükségük van...és nem hiszem, hogy visszahoznák. És ez a Szent István Gimnázium. Válogatott tanulók, szigorú erkölcsök, kemény tanárok, évszázados hagyomány.
Emlékszem, hogy Hermesz rámszól, hogy ne köhögjek (persze poénból, kedvesen), aztán jobbulást meg utólag is boldog szülinapot kívánt.
Emlékszem, hogy az óráknak is láttam értelmét.
Emlékszem, hogy tesin közös bemelegítés volt a fiúkkal, mert Kempl beteg. És ez már egy jó indulásnak volt vélhető ahhoz, hogy bekövetkezzen előző esti álmom (nem bántam volna)...de nem így történt.
Mindegy. Attól még vicces tesi óra volt.
Emlékszem, hogy egyedül mentem kajálni. Emlékszem, hogy Márkhoz ültem oda, mert ő is egyedül volt...és valahogy... nemtom, csak odaültem.
Utána hosszan beszélgettünk. A radiátornál.
Jajj, tényleg: arra is emlékszem, hogy Ofő kétszer-háromszor elment előttünk, és kedvesen (?) ránk mosolygott.
Aztán megjelent Peti (a Madár... de ez azért nem jó elnevezés, mert kb. mindegyik Peti vezetékneve valami madár... de Petra te tudod melyik: nekem Madár, neked Kopasz ;)), és mivel ígért nekem könyvet, gondoltam hátha nála van (de nem volt, mert mára ígérte, és nem tegnapra...ma viszont nem találkoztunk). Odajött ő is, meg Kristóf is. Innentől fogva Márk kissé kiesett a beszélgetésből, mert nem tudta ki az a Mága Zoltán, és a Fédra Fitness sem foglalkoztatta annyira, mint minket. Mondtam neki, hogy jöjjön velünk színházba... na hagyjuk inkább. Elment.
Mármint előbb Jött Eszti, hogy én azt mondtam elmegyek, ahhoz képest 4 óra, és még itt vagyok. Hát jó, én se gondoltam, hogy ott fogok maradni ilyen sokáig.
Emlékszem, hogy hazafelé Patrikkal jöttünk a buszon...és hogy semmi értelmesről nem beszéltünk. ööö: semmiről se beszéltünk. Mert én kb. nem erőltettem meg magam, hogy kommunikáljak. (Lehet, ezt Artúrtól tanultam el? Húú, és lehet, hogy ezt mások nagyon utálják? Nem baj, én élvezem.)
Emlékszem, hogy este sokág tanultam, és későn feküdtem.
Nem tudom miért (de azért sejtem), de nagyon jó napom volt. A
sikeres érettségi jelentkezésemtől megkönnyebbültem, és onnantól fogva már jó kedvem volt, mosolyogtam, ettől persze nem a bajt, hanem a boldogságot/békességet vonzottam magam köré...
Jó volt, na.
Nyünyünyö.
