A SZIGet

Bejöttem az Istvánba...
Nagyon nem akartam, de Kriszti kérte, meg rajta keresztül állítólag Ofő is (na persze), és így amúgy is egyszerűbb lebonyolítani a lebonyolítandókat.

Át vettem az évkönyvet.
Előtte váltottam pár szót Ofővel. Épp olyan rideg-hideg volt, mint amikor legutoljára itt jártam. Nem haragszom rá e miatt, mert nyilván az élet megy tovább, a feladatai megmaradtak, csak épp az osztálya cserélődött.
Idéznék az évkönyvből:
"Hiányozni fog értelmes, érdeklődő tekintetetek, kedves mosolyotok." Hol itt a hitelesség? Bár ha azt vesszük

Továbblapoztam.
Az egész évkönyv átláthatatlan, rosszul szerkesztett és a többi.
Az FH feje túl sokszor nézett le rám a maga önelégültségével.

Azt éreztem, hogy szívem szerint kirohannék ebből az egész létesítményből. Már nem szeretek itt lenni. Az egész csak ámítás volt.
A "közösség"... A tanárok "figyelme"... A SZIGet... A kiemelkedő színvonalú oktatás... Mind csak ámítás, és most egy kis idő elteltével összeomlott, mint egy kártyavár, amit nagyon igyeketem légmentesen zárni.

Idejött Jeneiné az előbb.
Na őt imádtam! És lám most is rendes! Picit beszéltünk, aztán tovább állt. De legalább találkoztam kedves emberrel!

Mindjárt csöngetnek.

___________

Nojó, Ofővel beszéltem újra. Most már mosolygott is.
Kocsit durva, mennyi órája van. Nem is értem. Nem lenne szabad ilyen sűrű órarendeket gyártani...

Mikor még odafelé tartottam, gondoltam felhívom Pattogóst, hogy nem tart-e egész véletlenül az Istvánba. Rájöttem, hogy ez abszurdum, és nem hívtam.
Mikor kiléptem a kapuból, ott állt.

Amiért bementem, azt nem kaptam meg. Szerintem nem is fogom már soha. Csak ebben az a rossz, hogy ugyanannak adtam oda megint dolgaimat.
Nem tetszik ez nekem.
Bolond vagyok.