Bisous...!

Tegnap/ma volt "tankörös" buli.

Jó. Ugrok a lényegre. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy az elején kezdjem. (De lehet majd megírom, mert nagyon királyságos boldogságos alkoholos móka volt.)

"Megismerkedtem" egy sráccal. Ebben nincs semmi szokatlan :P

Kiderült, hogy idegen (értsd: külföldi).

Ezen kicsit sopánkodtam. Nem volt olyan minden áron kavarhatnékom, és akkor már inkább valami magyar legény legyen.

Megtudtam, hogy francia. Erasmussal van egy fél évre... Olaszországban. Csak máig voltak Magyarországon.

No mindenesetre az első fiú, akinek megadtam a számom buliban. Sose szoktam, mert rosszul vagyok az ilyen hülye szövegektől, hogy jajj de nagyon szimpatikus vagyok, de tényleg, és igazán, és mennyire nagyon szeretne még velem találkozni, és én vagyok álmai netovábbja (hagyjukmá'), és akkor megadom a számom?
Minek? Úgyse hív fel soha. Meg minek egymást hülye szövegekkel ámítani? Jajj már. Közös vidám este, jó buli, kellemes társaság. És ha valamelyik véletlenül komolyan gondolná, akkor úgyis meg lehet találni a másikat.

No, főhősünk (mármint nem én, hanem a másik), picit sopánkodva, de kerek perec megmondta, hogy holnap (ma) megy vissza Olaszországba. Sebaj. Nem épp búslakodással telt a buli. Akkor megadom a számom? Egyszer élünk. Mit számít ez most? Meg.

Helyes döntés.
Vidám dolog reggel úgy felkelni totál másnaposan (kellően korán, hogy rögvest induljunk korcsolyázni, mert a buli nem áll meg, csak enyhül picit), hogy sms vár: <3
És csak ennyi. Nem több.
Még este küldte, de valamiért egészen reggelig nem kaptam meg.

<3

Azóta váltottunk pár sms-t.
A nevét se tudom. Csak ő az enyémet. Nem is számít.

Tündéri volt. Nagyon édes. Nagyon helyes.
És egy normális fiú, akivel nem hülyítettük egymást, csak örültünk a mának, és tovább éljük a holnapot.

Persze ő is a haverjaival volt, meg én is a sajátjaimmal, és ha elszakadtunk, akkor nyilván nem állt árván :P De amint visszamentünk, és meglátott ott hagyott csapot-papot, és jött: Hol voltál? :-*

Nem tudtunk illendően elbúcsúzni egymástól. Az egy picit szomorú. De lehet jobb így.

Azt írta (mikor már zenekaron ültem, egy borzalmas szólampróbán):
Örül, hogy megismert.
Bisous!