Fényvédő

Kurt Vonnegut avatási beszéde a Massachusettsi Műegyetemen (MIT), 1997-ben:

Hölgyeim és Uraim, idei végzősök!

Használjanak fényvédő krémet. Ha a jövőt illetően csupán egyetlen tanácsot adhatnék, az a fényvédő krém lenne. A fényvédő krém hosszú távú áldásait a tudósok igazolták, viszont a többi tanácsomnak nincs egyéb alapja, mint saját összekuszálódott tapasztalásaim. Ezeket most szétosztogatom.

Élvezzék ifjúságuk hatalmát és szépségét. Ó, ne is törődjenek vele, hogy ifjúságuk hatalmát és szépségét addig nem érthetik, míg el nem múlik. De higgyék el, húsz év múltán fényképeik láttán eszükbe jut majd, amit most még nem vehetnek észre, hogy mennyi lehetőség várt Önökre, és hogy milyen mesésen néztek ki. Nincsenek úgy elhízva, amennyire beképzelik.
Ne aggódjanak a jövő miatt. Vagy aggódjanak, de tudniuk kell, hogy az aggódás körülbelül annyit segít, mint szöveges példának a rágógumi. Az Önök életében az igazi bajok olyan dolgok lesznek, amelyek szorongó elméjükben még soha nem bukkantak a felszínre, de egyszer valamely álmos keddi délután, úgy négy óra felé majd elsötétítik a látásukat. Minden nap csináljanak valamit, amitől rettegnek. Énekeljenek. Törődjenek a más emberek érzéseivel. Ne tűrjék, ha más emberek nem törődnek az Önök érzéseivel.

Használjanak fogselymet. Ne pazarolják az idejüket féltékenykedésre. Egyszer elkésnek vele, másszor meg még korai. A verseny hosszú, és a végén kiderül, hogy magad voltál az ellenfél. Ne felejtsék el a dicséreteket. Felejtsék el a sértéseket. Ha ez sikerül, nekem is árulják el a receptet. Ne dobják ki régi szerelmes leveleiket. Dobják ki a folyószámla-kivonataikat. Nyújtóztassák az izmaikat. Ne érezzenek bűntudatot, amiért nem tudják, hogy mit akarnak az élettől: érdekesebb ismerőseim közül huszonkét éves korában egy sem tudta, hogy mit akar kezdeni az életével. A legérdekesebb negyvenes ismerőseim még most sem tudják.

Egyenek kalciumot. Kíméljék a térdüket. Ha majd cserbenhagyja Önöket, hiányozni fog. Lehet, hogy megházasodnak, lehet, hogy nem. Lehet, hogy gyermekeik lesznek, lehet, hogy nem. Lehet, hogy negyvenéves korukban elválnak és lehet, hogy hetvenötödik házassági évfordulójukon elropják a csirketáncot. Akár így, akár úgy, ne nagyon ünnepeljék magukat, de ne is ítélkezzenek túl szigorúan. A választásuknak ötven százalék az esélye a sikerre. Mindenkinek ennyi az esélye. Élvezzék a testüket. Minden elképzelhető módon használják ki. Ne féljenek tőle és attól sem, hogy más emberek mit tartanak felőle. Ennél nagyszerűbb eszköz úgysem kerül a birtokukba. Táncoljanak, akkor is, ha csak a nagyszobában tehetik. Olvassák el a használati utasításokat, akkor is, ha nem tartják be őket. Ne olvassanak szépségápolási irodalmat. Attól csak csúfnak érzik magukat. Ismerjék meg a szüleiket. Nem tudhatják, hogy még meddig van erre módjuk.

Legyenek kedvesek a testvéreikhez. Ők kínálják a legjobb kapcsolatot a múltjukkal, és nagyon valószínű, hogy együtt kell maradni velük a jövőben is. Legyenek tudatában, hogy barátok jönnek, barátok mennek. De ahhoz a pár értékes barátjukhoz mindenképp ragaszkodjanak. Dolgozzanak keményen, hogy életmódbeli és földrajzi hiányaikat áthidalják. Minél öregebbek lesznek, annál inkább szükségük lesz azokra az emberekre, akik ismerték Önöket, amikor még fiatalok voltak. Átmenetileg költözzenek New York Citybe, de jöjjenek el onnan, mielőtt túlságosan is megkeményednének. Költözzenek Észak-Kaliforniába, de jöjjenek el onnan, mielőtt elpuhulnának. Utazzanak. Törődjenek bele, hogy léteznek alapszabályok. Az árak emelkednek. A politikusok lódítanak. És hogy Önök is megöregszenek. És amikor megöregedtek, azon morfondíroznak majd, hogy amikor fiatalok voltak, az árak nem emelkedtek, a politikusok tisztességesek voltak, és a gyermekek tisztelték az időseket.
Tiszteljék az időseket. Ne várják, hogy valaki majd gondoskodni fog Önökről. Lehet, hogy megbízható a jövedelmük. Vagy lesz egy gazdag hitvesük. De azt sohasem tudhatják, mikor apad el a pénzforrás. Ne sokat vesződjenek a hajukkal, különben negyvenéves korukra úgy néz majd ki, mint egy nyolcvanöt évesé. Legyenek óvatosak, hogy kinek a tanácsát fogadják meg, de legyenek türelmesek azokkal, akik a tanácsot adják. A tanács a nosztalgia megnyilvánulási formája. A tanácsadás pedig horgászás: a hulladékból kikotorjuk a múltat, letörölgetjük, a rút részeket átmázoljuk, és újra felhasználjuk, többért, mint amibe került.

És hallgassanak rám: használjanak fényvédõ krémet.

 Ezt ma kaptam egy kicsi borítékban, hogy az alkalmassági után olvassam el.

:)

Van  még egy barátom. És én nem is tudtam róla. Mármint jóban voltunk, meg egy sátorban voltunk Alpokban. Emlékszem, attól tartottam, miként fogunk kijönni, mikor ő olyan csöndes, én meg nem(annyira)... aztán meg kiderült, hogy ő kb. beszédesebb...és ez így is maradt.

Hát ma elolvastam ezt a beszédet. És ahh.

Meg útnak indultak a gondolatok az agyamban.

És egyszer csak rájöttem, hogy milyen nagyon jó nekem.

Mindig, mindig amikor szükségem van (úgymond) a segítségre, akkor ott erem valaki.

Valaki mindig van, aki egyszerűen eltűnik a hétköznapjaidban, de ott van. Ott van és vigyáz rád. Léteznek angyalok talán? Na de én boszorkány vagyok... engem nem kéne, hogy angyalok pátyolgassanak. És mégis.

Szeretem az ilyen embereket, akik nem nagyzolnak, nem hangoskodnak, nem vágnak fel, csak egyszerűen amikor igazán szükség van rájuk, segítenek. Segítenek, és ráadásul önzetlenül és semmit se várnak cserébe.

Bár én is ilyen lennék. De nem. Talán nem erre születtem. Néha sikerül talán... de sosem a megfelelő embereknek. Mert pl. szép dolog megmenteni a haldoklót a sípályán, de lehet, hogy ha a saját barátom lenne ott, észre se venném.

És a legjobb, hogy ezek az emberek sokszor tudatában sincsenek annak, hogy amit tesznek, az óriási. Mármint ők csak vannak, csinálják a dolgukat, és az egész olyan természetes valahogy.

De ez a mai nap különösen jól esett.

Eddig háromszor volt, hogy valami jótevő közbelépett a dolgok folyásába.

Az első tizedikben, amikor Flóra kórházba került, és mellé jött a botrány a suliban is, miszerint miattam/általam rúgnak ki kettő gyereket (???).

A második az after volt. Mert az nagyon máshogy is alakulhatott volna. Meg mondjuk ahhoz Esztivel való előző napi telefonbeszélgetés is kellett... anélkül...

Most meg most.

:)

Most meg késő van. Pedig annyi kusza gondolatot kéne megszűrni, rendszerezni vagy valami.

De ha keveset alszom reggel pattanásos fejjel ébredek :P

Használjatok fényvédő krémet!