De ez nem igaz!
Voltam pl SG-n, ami 4 órányi matek -jó, a végét lecsaltuk, mert már Daninak se volt kedve tanítani-, és egész jól ment most végre a matek. Nagyon jól ment.
Utána meg regenerálódtam...
Az elmúlt hetekben így gyűl-gyűlt a bú (azért is nem írtam inkább semmitsenem), és tegnap este így puff. Piff-paff. Dirr-durr. Előjött. Már a bú.
Tudom, hogy a mai nap csak átmeneti enyhülés, de akkor is jobb.
Reggel ahogy a villamostól vágtam volna át az úton, ott álltak még páran a csoportunkból. Én bambultam ki bőszen a fejemen a dandy világfájdalmas arckifejezésemmel, és Gergő a távolban kihajolt az úttestre, hogy vigyorogva odaintegessen. Valahogy olyan kedves pillanat volt. Aztán mégse velük együtt sétáltam be. Nem tartottam még ott a reggelemben, hogy közösségi lényest játszak.
Amikor leültem a teremben, Dani is kedvesen rám mosolygott. Mintha valójában az egész világ szeretne engem, csak én nem hagynám.
Aztán elkezdődött a matek. Dani kb. minden feladatot velem mondatott el, mert ki tudja miért, egyszerűen belelendültem, és látta, hogy ok, most tudom. Siker élmény volt. A sikerélmény már nagyon rég óta hiányzott az életemből. Még ha csak ilyen kicsi is.
Utána hazafelé 3-mas metróval jött Kivagá és Gábor is. Szóval egy ideig nem kellett egyedül mennem. És és és a nap felfedezése: Ricsi mostani barátnőjének vastagabb lába van, mint nekem. Jó, nem vastagabb...de sokkal nem is vékonyabb, na. (Lehet röhögni, de ez nekem fontos. Az, hogy Rebeka 40 kilós volt, én meg sosenem, az valahol mélyen nagyon fájt. Joggal érezhettem úgy, hogy a hiba az én kövérségemben volt(van).)
Na mióta hazaértem először is ettem. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Sokaaaaaaaaaaat. :) Aztán anyu lefeküdt aludni, hátjóénis. De még meg is magyaráztam, hogy a délutáni alvás mennyire elveszi az ember egész napját, mert utána nem tud magához térni. Így is lett. Fél 7-kor kimentem futni. Az jó volt. Utána megint ettttüüüüüüüüűnk. És azután éreztem, hogy akkor a további lelki rehabilitáció fontos része egy forró fürdő.
Kitudja miért, de még van/volt a sörfürdősóból, amire Prágában ruháztunk be Artúrral. Hát az most annyira jó volt. Imádom azokat az illatokat (vagy ízeket), amik felidéznek egy-egy emléket. Hát ez is felidézte az egész prágai kirándulást. Szerintem egy nagyon jól sikerült osztálykirándulás volt az. Egy picit még össze is kovácsolta az osztályt (de lehet, hogy nem XD).
By the way, múltkor valahol láttam itthon is ilyen sörös-cuccosokat. És ez igazságtalanság-vagy mi. Nem tehetik ezt. Az Prágából van, Prágához köt. Ne tegyék semmissé az emlékeimet. Emlékszem, hogy azon a délutánon amikor vettünk egy-egy ilyen fürdősót, még a boltban odaálltak Quynh-ék a polc elé, és jól leszólták, hogy mekkora hülyeség már ez az egész...mi meg vettünk ebből a "hülyeségből". És utána Artúr ahogy előadta Ofőnek ilyen reklámba illő szöveggel, hogy mit is vett...XD...Vicces volt. Mire Ofő Jólvan kisfiam-tekintettel megcirógatta a fejét...ez a kép úgy megmaradt bennem. :) Utána turistákat kellett fotózni egy gusztustalan szobornál. Azután Artúr végigmondta a Gyalog-galoppot. A nyúlon innen, vagy a nyúlon túl? És akkor először és eddig utoljára sikerült valakivel annyira belemélyedni a beszélgetésbe, hogy eltévedtünk. Jó, annyira nem, csak nem kanyarodtunk be. És esett az eső. És Artúrnak narancssárga esőkabátja volt.
Na kb. ezeket sikerült a fürdősónak ma előhoznia belőlem. Persze képekben. Elég vizuális típus vagyok, mindent képekben memorizálok. A dolgozataim is mindig egy az egyben úgy néznek ki, mint a füzetem (és ezért nem megy a tesztes doga soha). Képekben memorizálok, de illatokhoz és ízekhez tudok legjobban kötni. Meg valahogy a képzeletemben tudom kavarni a különböző dolgok ízét. És az agyamban végtelen sokféle ízt kikavarok, és mind érzem a számban. Az érzéseimet is ízekhez kötöm. Ajjjj-jó lenne cukrásznak menni. Félek, hogy idővel el fogom felejteni ezt a vágyat. Az egész minden szerte fog foszlani. És Artúr ugyan megígérte, hogy majd emlékeztet, de szerintem már ő is elfelejtette, és nem is lesz ott, hogy emlékeztessen.
Visszatérek az eredeti témámhoz.
Szóval mindenem rendbe szedtem. Lemostam a piros körömlakkot a lábamról, mert inkább tűnt igénytelennek, mint szépnek, próbáltam valamit kezdeni az ekcémámmal...meg úgy általában foglalkoztam magammal. És most király. Olyan jó illatom van, hogy csuda. És ki tudja miért "Napfény járja át a szívem újra"...pedig "Estét harangoznak a toronyba'..."
Érettségi szünetben is erre fogok hajtani, hiszen köztudott, épp testben
Tudom, hogy csak a saját hozzáállásomon kell változtatnom, mert az emberek szeretnek, az emberek jó szándékkal állnak hozzám (jajj ez de naiv), az emberek kedvesek. És ez a világ a lehetséges világok legislegjobbika...műveljük kertünket...nyönyönyö.
Pénteken se tudom mért volt az összeomlás. Mindenki olyan aranyos volt velem.
Először Szilvi. (Pedig nem adtam neki oda a gépem.) Meg Emi, meg Bogi, meg Kivagá, meg Bálint (most tudatosult csak bennem, hogy tényleg süket bal fülére...), meg mindenki. Nem is értettem...azt mondogatták mind, hogy milyen szép vagyok. Én? Szép? Levert, kimerült, megviselt, bánatos és elesett voltam... Erre Detti zenekaron konkrétan percekig fejtegette, hogy mennyire szép vagyok (???????????????). Mondom Mi az isten...Mert hogy nagyon jó így a hajam, és olyan kipihentnek tűnik az arcom (-a sok alapozó), szép a szemem (-egy órával többet aludtam) és nyönyönyö. Most sem értem.
Sebaj.
Na épp ideje aludnom, mert............hú, de nagyon késő van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése