160-as busz.
Tele talpig feketébe öltözött gyászolókkal. Vadidegenek újra egymásra ismernek.
Páraknak hegedű a hátán. Másoknak brácsa (?)
Pici lány hegedűvel - mit keres ő itt?
Az utolsók között lehettem, akik látták. Sajnos ő már nem látott engem.
Minap mondtam Tominak, hogy milyen kár, hogy itthagyott minket a Kisöreg! - Igen. De téged még megvárt!
És tényleg.
Egy utolsó "Csókolom Józsi bácsi". És lifttel mentem le. Biztos ez volt a baj. A hosszú évek alatt egyszer se közlekedtem lifttel abban a magas bérházban.
Különös, de a legmegmaradóbb emlékem ez róla:
Tavaszi koncert volt. Vagy talán téli.
Józsi bácsi nagy odaadással dolgozott akkoriban egy vígoperán. Csak valahogy nem volt egy jó tolla hozzá.
Az este végén mikor megköszöntem a hihetetlen türelmét, és átadtam neki egy díszdobozt, teljes izgalomba jött.
-Toll?!
-Toll!
Már nagyon várta, hogy kapjon tőlem egy jó tollat :)
Aztán sajnos egyértelművé vált számomra is, hogy nem a tollakkal van baj. Az én tollam se fogott. Az új betéttel se.
Onnantól fogva ceruzával írt kottát.
Vajon a körülöttem állók közül mennyi embernek van kirakva a portréja a szobájába?
Az enyém ott van. Csak egy egész pici. Sokkal fontosabb emberek vannak ott nálam.
Mi lesz most a sok zenész sok portréjával?
Jajj, Józsi bácsi, itthagytál bennünket.
